Szeptember 9-én lezajlott az SRT által első alkalommal tartott szakmai bemutató a HANS-rendszerekről.
A bemutatóra az MNASZ Technikai Bizottságának felkérésére került sor, figyelemmel arra, hogy a FIA kiemelt fontosságot tulajdonít a versenyzők biztonságát védő rendszereknek és európaszerte egyre több országban teszik a helyi autósport-szervezetek kötelezővé a használatukat.
Az előadás során, melyet a SCHROTH gyár szakembere tartott, ezutóbbi szempont megerősítést is nyert, mert kiderült, hogy az alábbi országokban már jelenleg is kötelező a rendszer használata: Anglia, Spanyolország, Németország stb. Az alábbi országok pedig jövőre tennék kötelezővé: Csehország, Szlovákia, Portugália, Észtország stb.
A számos érdeklődő előtt tartott előadáson konkrét példákkal demonstrálva lehetett látni milyen erőhatásoknak van kitéve egy autóversenyző egy baleset során. Milyen erők (G-k) érik a fejet és ezt hogyan redukálja a HANS viselése.
Nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy milyen fontos a biztonsági övek, a HANS, a sisak és az ülések megfelelő kiválasztása, beállítása és használata.
Bemutatásra került a legújabb fejlesztés is, a műanyag HANS mely 2009 januárjától lesz elérhető és ára is kedvezőbben alakul, mint a szénszálas változatnak
Az előadást követő kötetlen gyakorlati bemutatón minden érdeklődő kíváncsian próbálgatta a különböző méretű és dőlésszögű HANS-okat, öveket, sisakokat és üléseket. A felmerülő konkrét gyakorlati kérdésekre is választ kaphattak, mint pl. a sisakok utólagos felszerelése HANS-rögzítő klippekkel, a sisakok homologizációja vagy a HANS-specifikus övek helyes használata.
Fontos volt azt is látni, hogy a biztonsági termékekbe „ölt” pénzek egyáltalán nem eltúlzott invesztíciók, ha csak az egy verseny-hétvégére jutó költségeket is nézzük.
A SCHROTH cég képviselője az SRT-vel történő sikeres együttműködés és a magyar autósport támogatása érdekében ezalkalommal egy igen kedvező ajánlattal állt elő.
Többen éltek is a lehetőséggel, azaz ingyen versenyövet vihettek haza a megrendelt HANS mellé.
Ezúton szeretnénk megköszönni az MNASZ ATB felkérését és támogatását ezt a projektet illetően, valamint a Hungaroring Zrt. segítségét, amely az előadás helyszínét biztosította.
A Szlovák Autósport Szövetség (SAMS) felkérésére ezt a prezentációt másnap Szlovákiában is megismételtük. Élénk érdeklődés fogadta, hiszen az ottani versenyzőknek jövőre már biztosan kötelezővé teszik a versenyeken a HANS-rendszer viselését.
A biztonságtechnika területén tovább szeretnénk folytatni ezeket a bemutatókat, hogy a magyar versenyzők mind szélesebb rétegét tudjuk megismertetni a legújabb fejlesztésekkel.
További rendezvényeinken mindenkit szeretettel várunk!
SCHROTH Racing Team |